• Hasznos információk
  • Kiemelt tartalom
  • Rendezvények összes rendezvény
    • Adventi Forgatag Gencsapátiban

      1. november 29 - december 20.

      Minden esztendőben, az Adventi időszakban rendezvénysorozattal kedveskedünk Gencsapáti lakóinak, látogatóinknak. Minden korosztály számára kínálunk tartalmas programot, kikapcsolódási lehetőséget intézményeink szervezésében. Várjuk Önt és családját Gencsapáti Adventi Forgatagába!

       

    • 2016. október 8-án, szombaton, szüreti felvonulást és mulatságot rendezünk, amelyre minden érdeklődőt, felvonulót szeretettel várunk! Kérem, előre jelezzék a közösségek szándékukat! 

       
    • Szent Márton születésének 1700 éves jubileuma alkalmából

       2014-ben már nagy sikerű kezdeményezése volt az Apponyi Albert Általános Iskolának a lampionos felvonulás a Szentkúthoz Gencsapátiban.

      Idén, 2016. november 11-én Szent Márton napján Ön is csatlakozhat a felvonulókhoz!

    • 2016. szeptember 10-én a  Gencsapáti Sportpályán

      Helyi érték és közösség kulturális programsorozat Gencsapátiban. A tavalyihoz hasonlóan helyi értékeink bemutatására és egy közös együttlétre invitáljuk Önöket!

    • Jubileumi fogathajtó emlékhajtásunkra invitáljuk az érdeklődőket Jakab búcsú napján, amely 10. alkalommal kerül megrendezésre Bodorkós József emlékére

      Időpont: 2016. július 31. (vasárnap)

      Helyszín: Gencsapáti Sportpálya

       

Hírek

  • Hírmondó 2016 december

    Hírmondó újság aktuális száma

    Tisztelt látogató! A Hírmondó újságunk novemberi számát ajánljuk figyelmébe!

    Hírek, beszámolók, aktualitások! Gencsapáti polgárainak ingyenes havilapja!

  • Tájékoztató az engedély nélküli kutak engedélyezéséhez

  • Döntés Bursa Hungarica pályázatokról!

  • Fásítás a Szentegyház úton

    Gencsapáti Község Önkormányzata Műszaki csoportja kivitelezésében faültetési program valósult meg a Szentegyház úton a Paptó oldalán. A Paptóban a vízelvezető árok tisztítása, mélyítése is megvalósult. A fákat a Perintkert Kft. vezetője Kovács Zoltán ajánlotta fel a településnek. Köszönjük a felajánlást és az új ligetet!

  • Hírmondó újság aktuális száma

    Tisztelt látogató! A Hírmondó újságunk novemberi számát ajánljuk figyelmébe!

    Hírek, beszámolók, aktualitások! Gencsapáti polgárainak ingyenes havilapja!

  • Határtalanul a Fevidéken

    A gencsapáti Apponyi Albert Általános Iskola 7. osztályos tanulói 2016. október 18-21. között négy napos felvidéki kiránduláson vettek részt. A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Határtalanul! Nézz a Felvidékre! HAT-16-01-0046 című pályázat keretében valósulhatott meg. A pályázaton elnyert összeget, 768 000 forintot a tanulók utazási és szállás költségének finanszírozására fordították.

  • Gallyazási felhívás

  • Hírmondó újság októberi száma

    Tisztelt látogató! A Hírmondó újságunk októberi számát ajánljuk figyelmébe!

    Hírek, beszámolók, aktualitások! Gencsapáti polgárainak ingyenes havilapja!

  • Településrendezési eszközök módosítása

  • A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről

  • Egyházi hírek-Mindenszentek és Halottak Napja

    November első napjai az emlékezés napjai. Sokszor azonban még a hívő emberek közül sem mindenki van tisztában azzal, hogy melyik napon mit ünneplünk.

    November 1. Mindenszentek főünnepe

    Anyaszentegyházunk ekkor a megdicsőült egyház tagjaira, a szentekre emlékezik. Egy közös napon ünnepeljük az összes megdicsőült lelket, akik hitünk szerint már eljutottak az üdvösségre, az örök életre Istenhez, s akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. 

  • Vajdahunyadi vendégek a Gencsapáti Szentkútnál

    Marton Ferenc a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke vezetésével Vajdahunyadról, a testvér vármegyéből érkezett vendégeket fogadtuk a Szentkútnál. Ahogy illik harangszóval, tárogató zenével Németh Tamás és Bánfi Péter előadásában (köszönet érte) és jóféle gencsi pálinkával.

  • Az 1956-os hősökre emlékeztünk

    Október 21-én, pénteken 18 órakor az Apponyi Albert Általános Iskola aulájában ünnepi műsorral emlékeztünk az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. jubileumára.

  • Megemlékezés az 1956-os Forradalom és Szabadságharcról

    Gencsapáti Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1956-os Forradalom és Szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezésre.

     Helyszín: Apponyi Albert Általános Iskola

     Időpont: 2016. október 21. (péntek) 18,00 órai kezdettel

  • Az Aradi vértanúkra emlékeztünk

    Ma reggel a Gencsapáti Apponyi Albert Általános Iskolában az iskolai tanulóinak műsorát csodálhattuk meg.

Script logo