„ Jöjjön el a Te országod!”Nekrológ Dr. Konkoly István ny. megyés püspök halálára

Fábián Árpád megyéspüspök 1972-ben helyzete településünkre plébánosnak. Ez volt az első és egyetlen plébánosi helye.  A gencsapáti hívek ekkorra már nagyon vágytak az állandóságra, hiszen a néhai Herold József plébános halála után gyakran változtak a lelkipásztorok az egyházközségben. Konkoly István plébános úr visszaemlékezése szerint „a plébánián jó és buzgó híveket talált, az egyházi épületek azonban kivétel nélkül mind nagyon rossz állapotban voltak.” Isten segítségével és a hívek tevékeny közreműködésével a 15 évnyi itteni szolgálata alatt mindhárom templomot kívül –belül felújította, kialakította bennük az új liturgikus teret, de újjáépítette és modernizálta a 200 éves plébániaépületet is. Egyik szívügyének tekintette a Szentkutat, amelynek kápolnáját, stációit, valamint környezetét is megújította, 1987 tavaszán pedig újra elindította a korábban megtiltott szentkúti zarándoklatokat. 

A felújított Szentkútról a Püspök Úr az alábbi gondolatokat írta a zarándokok „kék könyvébe”: „Kívánjuk, hogy ugyanígy megújuljon és egyre erősödjék a keresztre feszített Jézus kegyelmével és a Szűzanya közbenjárására a hívek imádságos buzgósága, hívő keresztény vallásossága is, hogy a Szentkút továbbra is Isten segítségének jele és közvetítője legyen mindazok számára akik szeretik és bizalommal felkeresik.”

A restaurálások mellett plébánossága idején a buzgó hitélet jelei is megmutatkoztak. Szentbeszédei alkalmával lelkesen bátorította a szülőket a hittan beíratásra, s hamarosan elérte, hogy az iskolás gyermekek szinte kivétel nélkül járjanak a hitoktatásra. Amikor Püspök atya később visszaidézte ezeket az éveket, elmondta, hogy „nem volt egy veszély nélküli időszak, mivel 1981-ben a hatalom szinte hajtóvadászatot indított azok ellen a szülők ellen, akik komolyan vették az ő plébánosi buzdítását és gyermekeiket hitoktatásra járatták.” Az állami hatóságok ezért azt sem nézték jó szemmel, hogy a vasárnapi és ünnepi szentmiséken egyre nőtt a hívek száma, akiket ő gondos figyelemmel és szeretettel igyekezett bevonni a liturgiába: a felolvasásokba és az éneklésbe. Megalakította kiskórust, amely nemcsak a gregorián énekeket művelte magas fokon, hanem időnként még többszólamú művek előadására is vállalkozott és új passió éneklését is megtanulta. A kórus egykori tagjai közül többen még most is hálás szeretettel emlékeznek vissza ezekre az évekre és ma is gazdagítják énekükkel a szentmise liturgiáját. Plébánosként a zsinat szellemében jelentősen megújította és kibővítette az Egyházközségi Képviselőtestületet is, amelyben a hívek különböző csoportjai kaptak helyet és lelkesen kapcsolódtak be a plébániai lelkipásztori feladatok segítésébe.

Plébánosunkat II. János Pál pápa 1987. június 5-én szombathelyi megyéspüspökké nevezte ki.  Püspökké szentelése és ünnepélyes beiktatása július 11-én volt. Szentatyánk, II. János Pál pápa 1991-es szombathelyi látogatása előtt a megyés püspök atya nagy létszámú zarándok hívővel gyalogosan jött Szombathelyről a Szentkúthoz, hogy velük és a helyi hívekkel közösen imádkozzanak a pápalátogatás sikeréért. Püspöki szolgálata alatt több alkalommal is elfogadta plébános utódai meghívását a Szentkút búcsú méltó megünneplésére. Ezek közül emlékezetes a 2011-es látogatása, amikor a támfal felújítása és korlátok létesítése után ő végezte azok megáldását.

Három évvel ezelőtt, 2014. szeptember 21-én, ritka, szép és igazán felemelő ünnep részese lehetett Gencsapáti hívő népe, amikor ismét községünkbe látogatott egykori plébánosunk, hogy bemutassa gyémántmiséjét, s az itteni hívekkel együtt adjon hálát Istennek 60 éves papi szolgálatáért. Püspök atya a szentbeszédében közvetlen hangon, idézte vissza a hívekkel közös személyes emlékeit: a karácsonyi Jézuska-várások hangulatát, az énekes és olvasópróbákat, a nagyböjti lelkigyakorlatok alkalmait, az elsőáldozások, a bérmálások és más szép ünnepek légkörét, majd az ünnepi szentmise végén a jelenlévők gyémántmisés áldásban részesültek. A szentmise után Püspök úr a templom előtti téren osztotta ki a híveknek a szentképeket, így mindenki válthatott vele néhány szót.

Sajnos egészségi állapotának fokozatos romlása már nem tette lehetővé, hogy a Szentkút felújított stációinak 2015-ös megáldási ünnepségén részt vegyen, s így azt sem, hogy az ezt követő évben nagyböjti lelkigyakorlatunkat vezesse. Püspök atya halála mélyen megrendített minket.

A megköszönő és elismerő szavak rendszerint késnek! Így van ez most is. Ha őszintén magunkba tekintünk, joggal érezhetünk a szívünkben némi lelkiismeret-furdalást azért, amiért még életében nem fejeztük ki talán a legmegfelelőbb és legméltóbb módon is a köszönetünket egykori plébánosunknak, a hitélet megújításában, valamint a helyi egyházi épületeink felújításában tizenöt éven át végzett fáradhatatlan szolgálatáért.

Lelki üdvéért az engesztelő koncelebrációs gyászmisét november 29-én, szerdán 11 órakor mutatják be a szombathelyi székesegyházban. Holttestét közvetlen a gyászmise után a székesegyházi kriptában helyezik örök nyugalomra.

Köszönjük meg Istennek Püspök atyát, adjunk hálát azért, hogy Plébánosként gondos és jó pásztora volt az Úr Gencsapáti nyájának! Imádkozzunk lelki üdvéért, hogy a mennyei Atya házában örökké énekelhesse a dicséret és a hála himnuszát!

Requiescat in pace! - Nyugodjék békében!

                                                         Gombos Bálint plébános és Jáger József PTT alelnök

 

 

Script logo