• Hasznos információk
  • Kiemelt tartalom
  • Rendezvények összes rendezvény
    • Adventi Forgatag Gencsapátiban

      1. november 29 - december 20.

      Minden esztendőben, az Adventi időszakban rendezvénysorozattal kedveskedünk Gencsapáti lakóinak, látogatóinknak. Minden korosztály számára kínálunk tartalmas programot, kikapcsolódási lehetőséget intézményeink szervezésében. Várjuk Önt és családját Gencsapáti Adventi Forgatagába!

       

    • 2016. október 8-án, szombaton, szüreti felvonulást és mulatságot rendezünk, amelyre minden érdeklődőt, felvonulót szeretettel várunk! Kérem, előre jelezzék a közösségek szándékukat! 

       
    • Szent Márton születésének 1700 éves jubileuma alkalmából

       2014-ben már nagy sikerű kezdeményezése volt az Apponyi Albert Általános Iskolának a lampionos felvonulás a Szentkúthoz Gencsapátiban.

      Idén, 2016. november 11-én Szent Márton napján Ön is csatlakozhat a felvonulókhoz!

    • 2016. szeptember 10-én a  Gencsapáti Sportpályán

      Helyi érték és közösség kulturális programsorozat Gencsapátiban. A tavalyihoz hasonlóan helyi értékeink bemutatására és egy közös együttlétre invitáljuk Önöket!

    • Jubileumi fogathajtó emlékhajtásunkra invitáljuk az érdeklődőket Jakab búcsú napján, amely 10. alkalommal kerül megrendezésre Bodorkós József emlékére

      Időpont: 2016. július 31. (vasárnap)

      Helyszín: Gencsapáti Sportpálya

       

Adventi Forgatag

Adventi műsor- Szépkorúak köszöntése

Gencsapáti Község Önkormányzata 2016. december 2-án (pénteken) 16.00 órakor ismét megrendezi idős polgárainak a „Szépkorúak Napját”. A műsor helyszíne: Apponyi Albert Általános Iskola

Az ünnepség után az iskola ebédlőjében terített asztalnál, baráti beszélgetésre várjuk az ünneplőket.

 

Karácsonyi kézműves kiállítás és vásár a könyvtárban

  1. november 29-december 22-között rendezzük meg a könyvtárban a hagyományos karácsonyi kézműves kiállítást és vásárt, amely megtekinthető lesz a könyvtár nyitvatartási idejében, kedd- szombat 14: 00 -19:00 óráig.

 

Mikulásváró koncert

Az ovisokat és iskolásokat hívjuk és várjuk a Tarisznyások együttes Mikulásváró koncertjére 2016. december 5-én 14,45 órai kezdettel. A koncertet követően a Mikulás is megérkezik. Helyszín: Művelődési Ház és Könyvtár

 

Karácsonyi koncert

Tisztelettel meghívjuk és szeretettel várjuk Önt, Családját és Barátait 2016. december 15-én, 18 órára az Apponyi Albert Általános Iskola karácsonyi koncertjére.

 

Angyalok és pásztorok – karácsonyi „jelkép” készítő verseny

Az elmúlt évek nagy sikerén felbuzdulva idén – a Nemzetközi Betlehemes Találkozó kísérő rendezvényeként karácsonyi figurakészítő versenyt hirdetünk óvodai, általános iskolai csoportok, családok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek részére. Pályázni kizárólag természetes anyagokból készült alkotásokkal lehet!

A pályaműveket 2016. december 8-ig kell leadni, és egy kiállítás keretében bemutatjuk a Művelődési Ház és Könyvtárban. Díjkiosztás december 17-én, szombaton a Nemzetközi Betlehemes Találkozó gálaműsorának keretében.

 

XIII. Gencsapáti Nemzetközi Betlehemes Találkozó

  1. december 17. szombat 17,00 órai kezdettel

Helyszín: Gencsapáti templom

  1. december 17-én, a találkozó Gálaműsorát tekinthetik meg az érdeklődők a gencsapáti templomban, amelyben felvidéki, bukovinai székely, és a régió hagyományőrző csoportjai mutatkoznak be. Láthatják az érdeklődők, hogy különböző vidékeken milyen formában maradt meg a szokás.

A csoportok nagy örömmel jönnek Gencsapátiba, oda ahol még él a hagyomány, és ők is bemutathassák településük talán legszebb dramatikus szokását. A templomtéren teával, forralt borral és süteménnyel is várjuk látogatóinkat! Kérem Önöket, tiszteljék meg a messziről érkező vendégeket. Örüljünk együtt december 17-én Gencsapátiban!

 

 

 

Script logo